2014. március 4.
Genfben mutatkozik be Európának az új Kia Soul EV

A 2014-es Genfi Autószalonon debütál Európában az új Kia Soul EV

Módosított formatervével a Soul EV elkülönül a hagyományos hajtásláncú Soultól

A Soul EV kategóriájában kiemelkedő energiasűrűségű akkumulátorral rendelkezik

Nagyobb torziós merevség, átdolgozott felfüggesztések, és alacsonyabb súlypont fokozza az utazási kényelmet

Új technológiájú fűtés, szellőzés és légkondicionálás csökkenti az energiafogyasztást

Az egyetlen elektromos jármű 7 év, 150 000 km garanciával

A mai napon, a 84. Genfi Nemzetközi Autószalonon bemutatkozott az Európának szánt Kia Soul EV. A nemrég útjára indított második Soul generáció jellegzetes formáiban, a Soul EV a márka első globálisan értékesített elektromos autója, gyártása 2014 második felében kezdődik.

Michael Cole, a Kia Motors Europe üzemeltetési igazgatója elmondta: „A Soul EV nem csak stílusos, szemet gyönyörködtető autó, de azt a magas színvonalat is képviseli, amit a Kia márkától a vásárlók hagyományosan elvárnak. Amikor ebben az évben megjelenik Európában, a Soul EV-hez is jár majd az egyedülálló 7 éves, 150 000 km-es garancia, és ezzel az egyetlen elektromos jármű lesz a piacon ilyen különleges jótállási feltételekkel.”

“Ez az autó ésszerű és szívhez szóló, a Soul EV megtestesíti az irányú elkötelezettségünket, hogy az európai vásárlóknak stílusos, környezetkímélő járművet alkottunk, piacvezető garanciális feltételekkel, és kiváló ár/érték aránnyal.”

Korszerű autó ikonikus formatervvel

Ugyanúgy, mint a hagyományos, belsőégésű motoros modell, a Soul EV is azonnal felismerhető jellegzetes formáiról. A Soul EV kéttónusú színvilágával, kontrasztos „lebegő tetejével”, egyedi, 16 colos könnyűfém keréktárcsáival, és LED-es hátsó lámpáival különbözik a Soul 2014-es modelljeitől, továbbá az A-oszlopok alatt új „eco electric” emblémákat is visel. Egyediek a lökhárítók, nagyobb a hűtőmaszk, amiben megtalálható a töltő csatlakozója is.

A Soul EV belsejének a kialakítása vezetőközpontú, az alkalmazatott anyagok magas minőségűek. Ez az első Kia modell, amiben megjelenik az új OLED (organikus LED) műszerfal, a belső pedig kéttónusú színvilággal hangsúlyozza a kabin tágasságát, nyitott atmoszféráját. A különleges, kettős technológiával fröccsöntött műszerfal puha tapintású felületeivel tovább javítja a minőségérzetet.

A normál Soul audiovizuális navigációs rendszerét (AVN) használja a Soul EV is, kiegészítve néhány specifikus EV-funkcióval, beleértve szellőzést és a töltést. Az új funkciók célja, hogy minimalizálják az alapvető energiafogyasztást, a navigációs rendszer rendelkezik töltőállomás kereső funkcióval, és képes megjeleníteni azt a teljes tartományt, amiben a jármű az adott töltöttséggel mozoghat.

Kategóriájának legnagyobb energiasűrűségű akkumulátora

A Soul EV elektromotorjának teljesítménye 81,4 kW (110 LE), forgatónyomatéka 285 Nm, a nagykapacitású, 27 kWh-s lítiumion-polimer akkumulátorcsomagot az utastér alatt helyezték el. A motor ereje az első kerekeket hajtja egyfokozatú hajtóművön keresztül, a Soul EV 0-ról 100 km/órára 12 másodperc alatt gyorsul, végsebessége 145 km/óra. A hatótávolság mintegy 200 km.

Az elektromotor és az elektromos rendszerek hatékony kialakításával a mérnökök képesek voltak a jármű saját tömegét csökkenteni, és az akkumulátor is lehető legkevesebb helyet veszi el az utastérből. A Soul EV akkumulátorának energiasűrűsége 200 Wh/kg, és ezzel osztályelső, ami a telep tömegéhez képest tárolt elektromos energia mennyiségét illeti.

Az akkumulátor a Kia Motors és koreai partnere, az SK Innovation hároméves fejlesztőmunkájának eredménye. Elsődleges szempont volt a legnagyobb hatékonyság, ennek érdekében az elektrolit összetételét a magas teljesítményhez és az alacsony hőmérsékletekhez is optimalizálták. Az alacsony ellenállású nikkel-kobalt-magnézium katód, és a szén-grafit anód csökkenti az elektromos ellenállást, ezzel téve lehetővé a minél hatékonyabb energia leadást.

A lítiumion-polimer akkumulátor használata (a hétköznapi lítiumion akkumulátorokkal szemben) lehetővé teszi a nagyobb energiasűrűség elérését, kevesebb alkatrésszel, egyszerűbb cellaszerkezettel, olcsóbb gyárthatósággal, és számottevően jobb hőelvezetéssel.

A Kia törekszik a járművek lehető legnagyobb ütközésbiztonságára, ezért az akkumulátorban a cellák között kerámia bevonatú elválasztó elemek találhatók, ami kellő mechanikai védelmet nyújt, továbbá túltöltés elleni védelem is figyeli a telep aktuális töltöttségét, és hőmérsékletét.

A maximális hatékonyság és a hatótáv növelése érdekében a Soul EV regeneratív fékezéssel újrahasznosítja az autó mozgási energiáját. A felhasználók három regeneratív fékezési mód közül választhatnak, attól függően, hogy az autó lendületére, azaz a gurulásra, vagy a regenerált energiára van-e éppen nagyobb szükség.

A Soul EV tulajdonosok két különböző vezetési mód közül választhatnak, ez a „Drive” és a „Brakes”, utóbbi a lehető legtöbb energiát termeli vissza fékezéskor.

Ezek a vezetői beállítások rendelkezésre állnak a speciális Eco módban is, amely kibővíti a Soul EV hatótávját, optimalizálva a villanymotor teljesítményét, és a HVAC rendszer (fűtés, szellőzés, légkondicionálás) energiafogyasztását.

A Soul EV akkumulátora fűthető, annak érdekében, hogy hidegben, akár fagypont alatt is minimális legyen a kapacitás- és teljesítménycsökkenés.

A fedélzeti 6,6 kW-os töltővel a Soul EV teljesen lemerült akkumulátora nagyjából 5 óra alatt tölthető fel teljesen a hálózat jellemzőitől függően. 80 százalékos töltöttség érhető el kevesebb, mint 25 perc alatt a 100 kW-os gyorstöltővel (33 perc 50 kW-on).

ÚJ HVAC hatékony technológia

Már a fejlesztés korai szakaszában eldőlt, hogy a mérnököknek jelentősen csökkenteniük kell a fűtő-, a szellőző-, és a légkondicionáló-rendszer (HVAC) energiafogyasztását. Szélsőséges esetben, extrém hidegben a HVAC rendszer maximális kihasználása akár 50 százalékkal is csökkentheti az elektromos jármű hatótávolságát.

A probléma megoldására a Kia mérnökei négy új hatékony energiatakarékos megoldást terveztek, csökkentve a Soul EV energiafelhasználását: vadonatúj, hatékony hőszivattyú, különleges légbeömlők, egyedi szellőzés a vezetőnek, és programozható szellőzőrendszer.

Az új hőszivattyú a légkondicionáló és az elektromos rendszer hatékonyságának növelésére fordítja a hulladék hőben rejlő energiát, a fűtő- és szellőzőrendszeren keresztül az utastér hatékonyabban melegszik fel, ezáltal minimálisra csökken a villamosenergia-fogyasztás, s vele, az akkumulátor ezzel kapcsolatos terhelése.

A rendszer kompresszorból, párologtatóból és kondenzátorból áll, és lehetővé teszi, hogy a Soul EV fűtő- és szellőzőrendszere hasznosítsa az elektromos berendezések által leadott felesleges hőt. Ahelyett, hogy a hőenergia kárba veszne, a hőszivattyú újrahasznosítja, és ezzel növeli a fűtő- és szellőzőrendszer hatékonyságát.

A hőszivattyú csökkenti a fűtőrendszer energiafogyasztását, s ez a spórolás végső soron a Soul EV hatótávolságát növeli.

A Soul EV-t felszerelték a hőszivattyúval együtt dolgozó intelligens légbeömlő rendszerrel is, ez szabályozza a bemenő és a távozó levegő mennyiségét, illetve figyeli a kabin páratartalmát.

A légbeömlő rendszer újrahasznosítja a HVAC által felfűtött vagy lehűtött levegőt: friss levegővel keverve juttatja az utastérbe. A levegő jobb szabályozásával a jármű belsejében, a HVAC képes a kabin hűtésekor vagy fűtésekor minimálisra csökkenteni a légkondicionáló, illetve a fűtőrendszer használatát. A rendszer a páratartalom mérő, a hőmérséklet jeladó és a beömlő-működtető berendezés adataira támaszkodva dönti el, mennyi friss levegő jusson a kabinba.

A Soul EV-t olyan egyedi szellőzőrendszerrel látták el, amilyen eddig nem szerepelt sorozatgyártású autóban. Az energiafogyasztás csökkenthető azáltal, hogy a vezető teljesen lekapcsolhatja az utas oldalán a fűtést és a szellőzést, mind a láb felé vezető, mind a műszerfali légcsatornáknál. Ellentétben más járművekkel, ahol a szellőzők lezárásával csak elterelődik a hideg vagy meleg levegő, miközben az energiafogyasztás megmarad, a Soul EV-ben a légáramlás és az energia felvétel is valóban teljesen megszűnik.

Az egyedi szellőző rendszer a műszerfalról, gombbal („csak vezető”) aktiválható, minimalizálva a HVAC energiafelhasználását. Az egyedül ülő vezető oldalán kellemes a hőmérséklet, hatékonyabban működik a fűtőrendszer, és így nagyobb lehet a hatótávolság.

A Soul EV az első Kia, amelyben megjelenik az előre programozható szellőztetés, illetve légkondicionálás. Az autó fűtőrendszere a HMI kezelőfelületről érhető el, a felhasználók előfűtést, vagy előhűtést is beállíthatnak, 30 perccel indulás előtt. A berendezés akkor működik, ha az autót töltőre csatlakoztatták, ezzel is kímélhető az akkumulátor, és növelhető a hatótáv.

Hatékony EV technológia

Miközben a hagyományos, belsőégésű motorral szerelt 2014-es Soul karosszériaszerkezete megmaradt, a mérnökök számos fejlesztést hajtottak végre, hogy javítsák a Soul EV felépítményének merevségét, és hogy az akkumulátor minél kevesebb helyet vegyen el az utastértől. Az akkumulátor alatt öt kereszttartó merevíti a karosszériát, és a számítottan deformálódó mikroötvözött acélok aránya is nagyobb, mint a többi Soulban (35 helyett 37.1%). A karosszéria merevségét a B-oszlopok és a küszöbök erősítései is növelik. Mindezek hatására a Soul EV torziós merevsége 27%-kal jobb a belsőégésű motorral hajtott kivitelekénél és 29-cel magasabb a korábbi sorozaténál.

Az autó fejlesztése során a Kia mérnökeinek egyik fő célja az volt, hogy az akkumulátor elhelyezése minimális hatással legyen a belső helykínálatra. A hátsó utasok lábtere ugyan csökkent 80 mm-rel, de ezt hatásosan kompenzálja az új üléspárna, ami felemeli a térdeket. A töltőkábel a csomagtartóban, az alsó tálca alatt található, akárcsak a normál pótkereket helyettesítő javítókészlet.

Összességében a Soul EV akkumulátora kevesebb helyet foglal el, mint a konkurenseké. Az elektromos változat külső méretei megegyeznek a Soul benzin- és dízelmotoros változataival.

Könnyű kezelhetőség a komfortosabb városi közlekedéshez

Az elsősorban városi közlekedésre szánt Soul EV tervezésekor kiemelkedően jó stabilitásra és a kényelemre törekedtek, és a normál modellhez képest merevebb karosszéria is az elektromos változat felé billenti a mérleg nyelvét menetkényelem terén.

A padló alatt elhelyezett akkumulátorral sikerült alacsonyan tartani a súlypontot, ez növeli stabilitást, jobb menettulajdonságokat és kezelhetőséget eredményez.

A zaj, a vibráció a Soul EV esetében sokat csökkent a többi modellhez képest. Nincs motorzaj, mint a benzines, vagy a dízel modelleknél, és az elektromos motor is csendesebb, mint a legtöbb konkurensé. A Kia célja az volt, hogy jelentősen csökkentse a mechanikai zajokat, a gördülési- és a szélzajt.

A felfüggesztéseknél hatásosabb a lengéscsillapítás, 15 százalékkal merevebbek a könnyűfém felnik, ezáltal kevesebb a nemkívánatos rezgés, míg az akkumulátor burkolatával sikerült javítani az aerodinamikai teljesítményt, és csökkenteni a légellenállást. Nagy arányban használtak fel bio-barát hangszigetelő anyagokat – különösképpen a műszerfalnál, a gépháztető alatt, és a szélvédő aljánál -, sokat javítva ezzel a zajkomforton.

A Soul EV-t szuper-alacsony gördülési ellenállású, a Kumho és Nexen által speciálisan ehhez az autóhoz kifejlesztett, 205/60 R16 méretű gumiabroncsokkal szerelték fel. A különleges összetétel és profil 10 százalékkal csökkenti a gördülési ellenállást.